"Így zuhanok tovább,míg nem kapok szárnyakat, míg nem jön az a nap,hogy jobbat érdemeljek majd."

KEDVES LÁTOGATÓ!

Nem tudom,hogy mi lehet a másik oldalammal,mert nem enged be.Pedig pár napja simán tudtam szerkeszteni az oldalt. :/ ( www.brittany-verseim.blogspot.com ) Így most létre hoztam egy új verses honlapot. Remélem, most már jobb lesz! Ha bármi észrevételt észlelnétek írjatok nyugodtan a komiban :D xoxo. Brittany :)

Zuhanás és repülés

Kiengedem a szívemet a kezeimből,
Átadom magam a fájdalomnak,hagyj essen le míg összetör.
A világ elsötétült körülöttem,a könnyeim kicsordultak a szemeimből,
Amikor vissza emlékeztem az utolsó percünkre,azt kívántam bárcsak elég lenne már ebből!
A lábaim nem bírták tovább,így összeestem a földre,
Te nem voltál ott,hogy megfogj engem.
Mint egy üveg úgy estem szét szerte széjjel,
Beleremegett a talaj,amikor véget ért az életem.
Nem gondoltam volna,hogy pont leszel az,
Aki tönkre teszi az életemet,hogy eljön az a nap.
Amit eddig elmondtam volna,mind igazak voltak,
Te nem vagy túlságosan hiszékeny,inkább kinevettél volna.
Támogatásra vágytam,egy ölelő bátor karra,
Ami úgy szorított volna,hogy majd belehaltam volna.
Ehelyett ellöktél magadtól,jó távolra,jó messzire,
Így beleremegett az egésztől a testem és a lelkem.
Zuhanás és repülés,varázsolt vágy,végtelen álmok,
Mondd mikor lehetek én is végtelenül boldog?
Mondd mikor közelíthetek úgy hozzád,anélkül hogy kimondjam azt a szót,
Azt a szót ami megváltoztathatja a sorsot?
Elmélázva néztem az arcodat,a szemeidet,
De nem sokat árultak el rólad,nem ismerlek még téged.
Ezután pedig az ajtóhoz sétálsz,minden búcsú nélkül,
Elvitted magaddal a szívemet,itt hagytál végleg egyedül.
Tudom,hogy végem van,tudom,hogy többé nem lehetek boldog,
Nem tudom megmenteni magamat,annyira nehezek ezek a dolgok.
Így zuhanok tovább,míg nem kapok szárnyakat,
Míg nem jön az a nap,hogy jobbat érdemeljek majd.
Tudom,hogy lesz egy másik korszak,amikor rád találok,
Amikor tényleg egymásnak teremtett a sors!

Elmondhatatlanul

Nem tudod,hogy mióta várok rád,
Talán ezer évnek tűnhet,pedig régóta éget a vágy.
Amikor a közelembe vagy,legszívesebben elkiabálnám,
Hogy te vagy az akitől szenvedek,akitől a szívem fáj.
Ne kérdezd meg,hogy mitől van ez,
Egyszerűen jött egy érzés,nem tudom,hogyan mondjam el.
Látod?Ezért nem akartam előbb bevallani,
Bárcsak vennéd az adásokat,néha a fejembe tudnál látni!
Csak egy képet látnál bennem:saját magadat,
Hogy végre rájöjj,hogy téged,csak is téged akarlak!
Elmondatlanul fáj az,hogy összetört ez az álmom,
Amiket veled kapcsolatban szövögettem,most már bánom.
Vajon mikor jön el a mi időnk?
Vajon mikor mondhatom el,hogy ránk vár a jövő?
Legszívesebben hang hullámokat küldenék feléd a szívemből,
Hogy érted dobog és nem érem fel ennyiből!
Csak egy percre érints meg a kezemet,
Hogy ettől a mennyországba érezhessen magam és a szívemet.
Kell ez az érzés ami megmozgatja a lelkemet,
Kell ez az élmény,ami végre felnyitná a szememet.
Elmondhatatlanul fáj,hogy szinte meghalnék érted,
Elmondhatatlanul fáj,hogy majd kiugrik a szívem!

Féktelen buli

Jön a nyár és féktelen szórakozás,
A végtelen bulik és a parton sétálás.
Alkohol és nevetés,bódult mámor állapotok,
Dalolászó barátok és feledhetetlen poénok.
Ha majd beindul a móka,aztán jöhet a fogadó óra,
Mindenki találja,mit vállal és mit nem,addig a rádióból szól a nóta.
Karba öltve táncolunk körbe a tűz körül,
Ha még szomjasabbak leszünk,majd a koktéltól mindenki felpezsdül!
Álmok és végtelen vallomások,eltitkolt szerelmek,
Amiket bevallanak,amit eddig elrejtettek.
Örök vagy érdek barátságok születnek az új csapatban,
Majd kiderül,hogy ki a legjobb a karaoke-ban.
Mindenki felül énekli a másikat,addig a fiúk asztalokra dőlnek,
Nézik a lányokat,akik előttük táncolnak és nevetnek.
Aztán mikor felkel a nap hajnalban,
Elbúcsúznak egymástól és haza felé tartanak.